Most sem könnyű a kamaszok élete
A kamaszkort szokták a második születés korának nevezni, ugyanis egy elkülönülő személyiség szakad ki a család érzelmi burkából.
Egyedül kell szembenéznie önmagával és a világgal egyaránt.
Kamasznak lenni ill.kamasz gyereket nevelni akkor sem könnyü, ha nem nehezített pályán haladunk mint például most is, amikor a járvanyhelyzetre gondolok.
A serdülőkor önmagában is egy krízis, annak minden fájdalmával és fejlődési kehetőségével együtt. Akkor, amikor a kamaszok útját külső, világméretű traumák szegélyezik a belső változások mellett.
A bizonytalan időszakban mindenkinek segít, ha vannak kapaszkodóik.
Ezek a felnőttkorban kiforrottan jelen vannak az életünkben. A kamaszok ezeket a lehetőségeket csupán keresgélik.
Kevés a biztos pont, ahol megvethetnék a lábukat, ahonnan azutan könnyebb lenne az elrugaszkodás.
A kamaszkor a változás időszaka.
A test, a személyiség, a kapcsolatok is hatalmas átalakulásokon mennek keresztül ,amíg gyermekből fiatal felnőtté válnak.
Az egyik leglátványisabb átalakulás a test változása.
Az aránytalanul hosszabb végtagok, a testsúly változása elég ahhoz, hogy bizonytalanul érezze magát a saját bőrében.
A hormonális valtozások mindenhol fellelhető nyomai oda vezetnek, hogy a tükörbe nézve szinte fel sem ismeri önmagát, néha legszívesebben el is bújna a világ elől.
Sok kamasz életében pont ebben az érzékeny, sérülékeny, érzelmi viharokkal rarkított időszakban érkezett meg a járvány, a karanténhelyzet.
Éppen ezért is fontos, hogy a mindeközben szerzett megfigyeléseket, felismeréseket érdemes lesz megszívlelni.
A kamaszok már másképp kapcsolódnak a szülőkhöz, testvérekhez.
Nem nagy kedvvel vesznek részt a közös vacsorákon, társasozásokon.
Sok esetben szívesebben vonulnak vissza szobájuk magányába.
Nem biztos, hogy ölelgetéssel, beszélgetéssel oldanák szívesen ezt a feszültséget.
Egy kamasz részéről ez a természetes viselkedés .
A kamaszkornak az a feladata, hogy sikerüljön eltávolodni a szülőktől, nyitni tudjanak a kortársak felé ,onnan tudjanak meríteni újértékeket.
Ezt a folyamatot a jelen helyzet kifejezetten megnehezítette, hiszen mindenki éppen a szabadságra vágyik.
Ráadásul ezt szülőkent nagyon nehéz úgy megadni, hogy közben azért tudjuk, hogy mi is történik a gyerekünkkel.
Hol van a határ, amit érdemes szülőként tiszteletben tartani….a válasz egyszerű, az ajtónál…
Ha eddig sérülesmentesen alakult a szülő-gyerek kapcsolata, akkor nem érdemes átlépni az ajtó-határt. Nem érdemes túl közel menni, kutakodni, beleolvasni üzenetekbe, naplókba stb. Amikor a kamasz nehéz döntés előtt áll, úgyis a szülőhöz is fordulni fog.
Ha ott állunk biztos pontként , egy bizonyos távolságban, a “szobaajtaja előtt”, várjuk meg, amíg kidugja az orrát.
Erre a biztos pontra igenis nagy szüksége van az önállóság küszöbén.
Úgy tartják, hogy a gyerekek talán 3 éves koruk körül igénylik utoljára a mindent elfogadó , feltétel nélküli szeretetet.
Akkor a dackorszakuk miatt nem tudják ezt kimutatni, most pedi a kamaszkoruk nem engedi. Ez ez úgynevezett második, még viharosabb dackorszak.
A karanténhelyzet is rávilágított, hogy nem mindíg könnyű jól mellettük lenni.
Ehhez nagy rugalmasságra és rengeteg elfogadásra van szükség.
Nagyon sok szakértő foglalkozik azzal, hogy ez a globális egészségügyi, gazdasági, mentális válság hogyan hat majd az ő további életükre, felnőtté válásukra.
A mostanihoz hasonló, veszélyeztető helyzetek sokkal nagyobb felelősséget várnak el tőlük, amire csak részben vannak felkészítve szüleik, pedagógusaik által.
A felnőtteknek azonban ezzel együtt továbbra is fontos feladata hogy segítsék, támogassák őket– infirmációkkal és leki támasszalegyaránt.